fűben feküdni kócos hajjal

Pénteken voltam könyvesboltban, kb. fél évente egyszer el is jutok oda, azóta erre vagyok rákattanva:

http://www.libri.hu/konyv/az-almodo-konyvek-varosa.html

Először úgy gondoltam, hogy egy egyszerű mese, de aztán valami történt, annyira jó a fordítás, annyira elvisz egy másik világba, ahol minden a könyvekről szól, és könyvimádó dinók, sárkányok, rókák, vaddisznók vannak. Tudom így leírva vicces, de olvasva valami fantasztikus.

"Hát igen, oly helyről beszélek, ahol az olvasás őrületbe kergethet. S nemcsak a kerge jár így. Szólok helyekről, ahol a könyvek sebeznek, mérgeznek, talán még ölnek is. Csak aki valóban kész ekkora kockázatot vállalni az olvasás kedvéért, aki életét kockára teszi akár, hogy történetemben része legyen, az kövessen a következő szakaszokon. ... És ne feledjétek, ne feledjük: bátorság!" Walter Moers, aki magát Kisbárd Lombárd szauruszi műve műfordítójának nevezi, az irodalom birodalmába vezet bennünket, oda, ahol minden betű a Létezés Nagy Kalandja, minden életre-halálra zajlik, és miközben a múlandóságnál is illanóbb, mégis egy életre szól. Bolondítja, őrületbe kergeti olvasóját néha Moers, de egy másik könyvhalom mögül már újra vígan vigyorog - egy dolog bizonyos, unatkozni nem fogunk, mi, a Weöres Sándoron és Lewis Carrollon is nevelkedett könyvélvencek-halancok, s más közönséges halandók. Fel, kezdjük hát a kalandot!"

Legfőbb jóság benne, hogy Tandori Dezső a fordító, aki az ország fél irodalom könyveit fordította :) 

"én idáig jöttem...

                                                 ....most dolgozzon a lelkem.." 

Itt a tavasz...dagad a ............katicabogár szárnya. Végre jó idő volt, volt ablakban üldögélős olvasos, szárnnyal futás, hajborzolós séta.

Hamarosan kezdődnek olcsó szabadtéri koncertek és hajjajjaj, alig várom. A torna meg kérem szépen jól megy, elértem, hogy egy lyukkal beljebb megy az övem. Lassan, de biztosan módszer hehehehehehe. Nehéz volt folytatni a blogot a 2000. bejegyzés után, valahogy azt éreztem lehet le kéne zárni? Akikkel kezdtük körülbelül senki nincs már itt, mindenki abbahagyta, elment innen. 

A blog már réges-régen betöltötte a funkcióját, a blogterápiának vége, én mégis vissza-vissza tekingetek ide. Azokkal, akikkel elkezdtük 2007-ben szépen lassan eltűntek. Jöttek újabb emberek, mentek újabb emberek. Én meg valamiért maradok...

Miért is kezdtem el? Ki akartam magamból írni a fájdalmat, az életet, és ahogy megjelentek mákszemnyi betűnként, úgy könnyebbült meg a lelkem egyre jobban. Sokkal jobb, mint egy pszichológus. 

Vissza lehet nézni, hogy éltem át a halálokat, a fájdalmakat, a szívbe szúrásokat, a cukorbetegség tudtát, tagadását, elfogadását, megszeretését, a kórházsorozatokat és a nagy boldogságot. 

A torna egyre jobban megy, nem rég váltottam nehezebb szintre, most már súlyzós aerobic-on vagyok. Nehéz, de küzdök, már centikbe látszik a változás és a legfőbb pozitívum, hogy sokkal jobb lett a közérzetem. Általában 1 kávét iszok már csak, visszanyertem a vérnyomásomat mesterséges szerek nélkül. Egyszer lesérültem, amikor kipróbáltam egy másik tornát, kb. akrobatikus gyakorlatok voltak benne és a legrosszabb pillanatban elestem pont a térdemre, aznap nem is tudtam folytatni. Azt a fájlt úgy ahogy volt töröltem a fenébe, nem vagyok én szertornász. 

Még két hét és az lesz, hogy hát izé, fél éve lakunk együtt (L). Áh annyira jó, hogy nincs már 270 km-re tőlem.  

Nincs sok minden, amiről írhatnék. A napok telnek, mennek...örülünk neki, hogy most már közel vagyunk egymáshoz...sokkal könnyebb minden...más dolgok meg sokkal nehezebbek...a közös élet velejárói... héten megyünk Olaszországba...mostanában nagyon utazós heteink voltak...2 hete hétvégén Ráckeve...előző hétvége Nyíregyre....most meg Olaszországba :). Cirka 8 óra az út oda. 

Munkám még mindig nincs, próbálok visszamenni állandósnak a Vidámparkba, de amekkora csődben van nem sok esélyem van rá...