fűben feküdni kócos hajjal

A jót mindig ismételni kell a pókhálós valóságban.

Azt hiszem stílusosan kéne majd egyszer meghalni. Vannak véletlen halálesetek, de vannak olyanok, amik nem azok. Például milyen móka lenne már Vidámparkban meghalni, ismerem az összes gép zümmögését, mozdulatát, fordulását. A látogatók nagy ámulatára, akik azt hiszik mindjárt agyoncsap a gép, közbe a fenéket, tudom úgyis mikor csapna oda. Utolsó emlékképként a hip-hop, ahogy leesik, vagy a Hullámhajó ahogy hullámzik a kerekeken, amiket napi 10 órában szoktam hallgatni. Fantasztikus muzsika mondhatom. A Hullámvasúton meghalni nem olyan móka mindenhol fa és magasság, valahogy nem lenne az én stílusom. A Break Dance nem jó, mert ott a biztonság, nem indul el biztonsági kar nélkül, így nem lehet kiesni belőle. Akkor már inkább halálra rókáznám magam rajta. Nah mindegy a halál messze van, a legtöbb dolog felvetés, és amúgy is a sors kiszámíthatatlan. 

Ezek meg úgyis csak gondolatok....

Tinédzserkorban mindenkiben kialakul egy kép az állítólagos nagy Ő-ről, akkor még naivan azt gondoljuk sikerülhet minden úgy, ahogy elképzeltük. Aztán talál valakit, aki külsőleg megfelel, aztán rugdoshatod le róla a csajokat, és a belseje meg olyan semmilyen felhőkön szálló kis gombolyag. Aztán van olyan is, aki olyan fele-fele arányban jó, ott mindig kijön egy kis baki valahol valamikor, mert úgyse az, akit akarsz. Aztán megtalálsz valakit, aki külsőleg nem is rossz, de mégse az, akiről tizenévesen álmodoztál, viszont ismered teljesen. Befejezitek egymás gondolatát, távolról megéreztek a másikról dolgokat és a legfontosabb szeretitek egymást. Ilyenkor jön az, hogy legszívesebben minden exből és a mostaniból kiszednéd a jó darabokat és összegyúrnád. De aztán nem lenne esendőség, nem lenne hiba, nem lenne kicsit unalmas? Aztán jön az is, hogy akkor mi a helyzet, ha mégse ő az, akit el lehet viselni az embernek élete végéig. Hiszen az emberek változnak, nem maradnak ugyanolyanok, akik voltak. Aztán az ember megrázza magát és azt mondja menjen az élet majd eldől mi lesz, élvezzük ki, azt ami van, és reméljük még sokáig lesz.

Mivel kurva nagy félreértés lett belőle: ezt a bejegyzést több, mint 2 éve írtam, csak most találtam meg a gépen.

"Ha már a gyerekszobánál tartunk... Ha elfogadjuk a mindennapi álomelemzésben a házat mint a lélek szimbólumát (megnyilvánulási formáinak egyikét, mintegy), akkor egyáltalán nem nehéz továbbgondolni, s a gyerekszobát mint a lélek keltetőjét, bölcsőjét tanulmányozni. Mit is jelent tehát a "Na, neked sem volt gyerekszobád" kifejezés? Azt, hogy nem hagytak békén a szüleid, rosszabb esetben rokonok. Apád bejött, amikor rejszoltál, anyád ellopdosta a szexképeidet, a bátyád őrjöngött, ha zenét hallgattál éjjel... Nem a köznyelv téved, hanem a vulgárpszichológia. A gyerekszoba tökéletesen független a gyerekkori lakás méretétől, szobáinak számától..." (Szilágyi Cs. Tibor)